Kezdooldal
Bemutatkozás
Cégtörténet
Gépparkunk
Gépeink munka közben
Technológiák
Bérmunkaáraink
Bérpermetezés
Bérrakodás
Szalmakereskedelem
Kapcsolat

A Berzi Farm - Pata Tanya Borsod- Abaúj- Zemplén megyében, a festői Tokaji-hegy lábánál, Tarcal határában terül el, és minden kedves látogatót, érdeklődőt szeretettel vár.

A farm területe két hektárnyi területen fekszik, amelyen állatsimogató található. Az állatok nagyon szeretik az embereket, megszokták állandó jelenlétüket, különösen nagy szeretettel fogadják a gyerekek gondoskodását, szeretetét. A farmon őshonos magyar állatokkal találkozhatnak az ide látogatók (disznó, mangalica, racka, marha, ló, tyúk, liba, kacsa, nyúl). Megismerhetik gondozásuk, tartásuk feltételeit, módjait. A farm megálmodója olyan környezetet igyekezett kialakítani, amely felidézi a hagyományos vidéki udvar hangulatát, annak a jellegzetes épületeivel, eszközeivel, állataival.

A kirándulás interaktívvá is tehető, hiszen nemcsak megtekinteni lehet, hanem állandó felügyelet mellett, szakképzett gondozó segítségével a látogatók lehetőséget kaphatnak nemcsak az állatok simogatására, de azok etetésére, itatására, gondozására is.

Lovagolni tudókat, vágyókat lovaglási lehetőség is várja a farm területén.

És, ha a kedves látogató a szemlélődés és a munka során nemcsak elfáradt, hanem meg is éhezett, az erre a célra kialakított szabadtéri szalonnasütő, bográcsozó, grillező várja, hogy- igény szerint - sült szalonnával, húsokkal, vagy bográcsban főtt finomságokkal csillapítsa éhségét. Az ételek elfogyasztására 40 fő befogadására alkalmas kerti filagóriában van lehetőség.

Ha valaki többnapos programot tervez a környéken, a közelben pénztárcabarát, de akár minden igényt kielégítő szálláshelyeket is tudunk biztosítani, ahol kipihenheti az élménydús programok, szép kirándulások fáradalmait. A Berzi Farm- Pata Tanya vendégeit szeretettel várják a tarcali szállásadók.

Remek osztálykirándulások, családi vagy csoportos kirándulások helyszíne lehet a Berzi Farm – Pata Tanya, ahol a látogatók kiszabadulhatnak rohanó hétköznapjaikból, és nyugalmas, gyönyörű környezetben kapcsolódhatnak ki, pihenhetnek meg, élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek, vagy egy kellemes főzéssel hódolhatnak a kulináris élvezeteknek, de nem utolsó sorban megismerhetnek egy nagy hagyományokkal rendelkező történelmi borvidéket is.

A farm télen-nyáron várja az érdeklődőket, az évszaktól függetlenül, időjárásnak megfelelően látogatható.

Töltsön egy fantasztikus napot a tarcali Berzi Farm – Pata tanyán családjával vagy akár barátaival, ismerőseivel, nyugodt, vidám, friss környezetben. Tanulmányozza, figyelje, ismerje meg az állattenyésztést, a falusi életet! Mi szeretettel várjuk.


Felhokép

Hotérkép

Széltérkép